Kamasznak lenni nem (mindig) könnyű!
Viharokkal és izgalmakkal teli átmeneti időszak ez a gyermekkor és a felnőttkor között. Az életszakasz feladatai sokszor megterhelőek a kamaszok számára, hiszen ebben a korban az én-védő mechanizmusok és megküzdési stratégiák még nem kiforrottak. Emellett intenzív biológiai és pszichológiai változások kezdődnek, amelyekkel szintén szembe kell néznie a kamasznak, de a vele együtt élő családtagoknak is. Tomboló hormonok, érzelmi hullámvasút, formálódó külső és már-már narcisztikus vonások. Természetes tehát, hogy érdeklődésének középpontjában elsőként önmaga áll. Milyen feladatokkal is kell szembenéznie egy tinédzsernek? Ki kell építenie a saját „életfilozófiáját”, meg kell szilárdulnia identitásának (önazonosság). Ez sok esetben épp az ellenkezője a szülők által épített identitásnak. A szexuális irányultsággal (nemi identitás) való azonosulás is megtörténik, beleértve majd a párkereső törekvéseket és a párkapcsolatra való alkalmasságot is. Fontos serdülőkori feladat még a fokozatos leválás és érzelmi, fizikális függetlenedés a szülőktől. Mint ahogy oly sok helyzetben, itt is az „arany középúton” való haladás segíti
legjobban a folyamatot. Ez egy olyan szülői attitűdöt kíván, amely engedi a gyermeknek, hogy a szárnyát próbálgassa. Ennek lényege: a biztatás, a bizalom mentén a háttérben maradni, és ha kell, segíteni. A harmadik fontos életfeladat a jövendő, felnőtt léttel kapcsolatos szerepek megvalósítása, a továbbtanulás, a pályaválasztás segítése.
Mindezek nagy erőket mozgósító helyzetek, feladatok. Gyermekeddel együttműködve úgy érdemes egyengetni az útját, hogy mindeközben a szülői minták is példaértékűek legyenek számára. Persze ezt nem mindig egyszerű megvalósítani, de érdemes törekedni rá. Sikeres „megküzdés” esetén a kamaszkor végére a fiatal képes lesz önálló, konstruktív személyiségként beilleszkedni a társadalomba és örömteli, harmonikus kapcsolatokat kialakítani.
Ugye szülőként te is ezt szeretnéd megtapasztalni?
De mire figyeljen a szülő, ha problematikus megnyilvánulásokat lát gyermekénél? Általánosságban elmondható, hogy minden olyan viselkedés, hangulati, érzelmi, indulati megnyilvánulás, ami tartósan, hosszú időn keresztül fennáll, elakadást jelez. Azt mutatja nekünk, hogy az életszakasz-váltáshoz szükséges megküzdési mechanizmusok még labilisak, a személyiség sérülékeny. Néhány ilyen „elakadást” jelző tünet:
· a barátokkal, kortársakkal való kapcsolódás nehézsége;
· a szülőkhöz való túlzott kötődés;
· szélsőségesen provokatív és agresszív viselkedés;
· félelemkeltő fantáziák, szorongás gyakorivá válása;
· depresszív gondolatok és önsértések (falcolások);
· öngyilkossági késztetések megjelenése.
Minden tartósan fennálló megnyilvánulás egy üzenet felénk, hogy valami nincs rendben, és szükségszerű a segítség!
Ez a társasjáték a családi szinten történő támogatás lehetőségét hordozza magában, mely elsősorban abban segít, hogy (még) jobban megismerjétek egymást kamasz gyermekeddel. A kommunikáció folyamatán keresztül segít csökkenteni a szülők és gyermekek közötti átmeneti érzelmi és fizikális távolságot. Párbeszédet indít el a felek között, miközben a szülők is feltárulkozhatnak, megnyílhatnak saját kamaszkori emlékeik felidézése és elmesélése által. A játék témáinak preventív (megelőző) jellege a tájékozódást, egyes fogalmak tisztázását segíthetik, problémák megoldásait vethetik fel.
A játék elsődleges célja a minél gyakoribb közös, örömteli pillanatok megélése.
|